Odafent nehezen bírták. A Földről nézve csak egy felhő közeledett, ám abban a felhőben sokmillió visszatartott könnycsepp gyűlt. Talán évtizedek óta. Hogy a meccs vége után néhány perccel eleredjen.
A pincérek is sírtak, a zongorista is abbahagyta a játékot.
Az emberek türelmesen megvárták amíg eláll az eső, majd az alkalmi pódiumnál meghallgatták az IKONT.
Aki néhány szó után éppen úgy tett, mint az égi kávéház vendégei.
És ahogyan a szurkolók közül is sokan.
Csend volt, aztán hangzavar.
Hiszen bárkit vethet bárhová a sors, ha van hová hazamennie, nem érheti baj. És bárhol is él, ide mindig hazajön.
Ahogyan az összes legenda, ahogyan az összes szurkoló.
Ahogyan minden olyan ember, aki a szívét adja.
Mert ehhez a játékhoz, ehhez a világhoz „csak” az ember élete kell.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése